Lovak, tükrök, lélekmezők…
Szeretet, jelenlét, figyelem, hit, alázat, hála, bizalom, nem akarni vágyás, határozottság, megengedés, elfogadás, csend – ezek az élet virágának szirmai, avagy a virágzó élet feltételei.
Az emberek többsége évtizedeket tölt azzal, hogy felismerje mindezt, majd újabb évtizedeket azzal, hogy próbálja megvalósítani.
Egy ló akár néhány órás együttlét alatt megdöbbentően tiszta tükröt tud tartani számodra, melyben megláthatod:
- mitől nem működik még mindig a mindennapjaidban, az emberi kapcsolataidban a szeretni-szeretve lenni, a megértés-megértettség, valamint az adok-kapok egyensúly
- mi az benned, amiről azt hiszed, hogy már mindent tudsz, de valójában fogalmad sincs
- mire fontos helyezned a fókuszt a működésedben, hogy megéld: ahol a figyelem, ott az energia
- valamint megtapasztalhatod, milyen az, amikor az akaratlagos, zajos cselekvést felváltja a csendes, megengedő történés.
Az ÁLLAT, ahogy a nevében is van az ÁLLAPOT-ot mutatja számodra. Ahogy változol, úgy változik az állapotod, az állattal való kapcsolatod.
Miért éppen ló?
Az ember alapvetően az „akarom” nevű egós üzemmódban futtatja többnyire megörökölt és megtanult személyiségprogramjait. Mindig el akar érni valamit, vagyis kapni szeretne. Mindeközben kergeti, amit jónak tart- és törekszik elkerülni, amit rossznak gondol.
A ló menekül ettől a ragadozó viselkedéstől, tehát elérhetetlenné válik az akarásodnak. Ha mégis eléred, hidd el, ő az erősebb…
VISZONT, HA HAGYOD
- kihozza belőled az Istenit
- segít átfényesíteni az Emberit
- és felszínre hozni az eddig elfojtott zsigerit, vagyis az Állatit.
Amikor ez megtörténik valami örökre megváltozik… Nem jobb lesz, vagy rosszabb, hanem TELJESEBB!
Én ezt élem egy ideje…
Most szeretettel meghívlak ennek a CSENDBE vezető Lélek-útnak az első lépéseire a egyéni vagy csoportos EGYüttlét keretében.
Helyszín: Petőfibánya lovarda
EGYÉNI:
- Az EGYüttlétet vezeti: Sziebig Tímea
- Időtartam: másfél óra
- Időponot délutáni órákra tudsz foglalni a lap alján lévő elérhetőségeken
- Ár: 14.000 Ft/ alkalom (ÉG-SZER Prémium tagoknak: 12.000 Ft/alkalom)
CSOPORTOS:
Az EGYüttlétet vezeti: Badics Beatrix és Sziebig Tímea
Időpontok:
- 2023 tavaszától
Létszám: kis csoport – 5 fő
Ár:
Amennyiben már voltál nálunk csoportos vagy egyéni lovas programon, akkor számodra a KEDVEZMÉNYES ÁR: 21.000 Ft/fő/alkalom
Teljes ár: 29.000 Ft/fő/alkalom
Jelentkezés és további kérdésekre válasz: sziebigt@gmail.com +36-20-533-5588